A befeketített farkas meséje a Piroskával.
Az erdőben éltem. Ez volt az otthonom és gondját is viseltem. Igyekeztem vigyázni arra, hogy takaros és tiszta legyen.
Egy kellemes nyári nap a kirándulók után maradt szemetet gyűjtögetve lépteket hallottam. Ahogy kikukucskáltam egy fa mögül, egy kislányt vettem észre, amint kosárral a karján lefelé jön az úton. Azonnal gyanút fogtam, mert nagyon furcsán volt felöltözve, tetőtől talpig pirosban, a fejét pedig valamivel bekötötte, mintha csak azt akarná, hogy ne ismerjék fel.
Mostanra már tudom, hogy nem kell az embereket külsejük alapján megítélni, de hát ő az én erdőmbe járkált, és úgy éreztem, hogy egy kicsit többet kellene megtudnom róla. Megkérdeztem tőle, hogy kicsoda, hogy honnan jön - meg hát ilyen jellegű dolgokat. Először azt mondta, méghozzá elég pöckösen, hogy idegenekkel nem beszél. Erre aztán feldühödtem. Milyen idegen? Na tessék! Hát végül is ki nevelt fel egy csomó farkaskölyköt az erdőben? Erre egy kicsit illedelmesebben viselkedett, és előadott nekem egy mesét holmi nagymamáról, aki beteg, és akinek ebédet visz a kosarában. Alapjában véve őszintének tűnt, de úgy gondoltam, meg kell tanulnia azt, hogy illetlen dolog gyanús és oda nem illő ruházatban mások otthonát háborgatni.
Útjára engedtem, de előreszaladtam a nagymama házához. Mikor megláttam azt az aranyos idős hölgyet, elmagyaráztam neki, miről is van szó, és ő is úgy látta, hogy kis unokájának egy kis illedelmességet kéne tanulnia. Úgy terveztük, hogy amíg nem szólok neki, addig elbújik valahová - úgyhogy bebújt az ágy alá.
Mikor a kislány megérkezett, behívtam a hálószobába, ahol az ágyban feküdtem. Mikor bejött a pirospozsgás arcocskájával, azonnal egy személyes megjegyzést tett a nagy füleimre. Már korábban is csúfoltak emiatt, úgyhogy igyekeztem elsimítani a helyzetet. Azt mondtam, hogy a nagy füleim segítenek abban, hogy jobban halljam, amit mond. Ami azt jelentette, hogy rokonszenvesnek találom, és hogy nagyon érdekel az, amit mondani akar. Ő azonban egy fájó célzást tett a kidülledt szemeimre. Ebből talán mindenki megérti, hogy milyen véleménnyel kezdtem lenni erről a kislányról, aki igaz, kedves külsőt vett fel, de nyilvánvalóan rosszindulatú kis perszóna volt. Mégis hagytam, hogy újból megsértsen, és csupán annyit mondtam, hogy a nagy szemeim segítenek abban, hogy őt jobban lássam.
A következő sértése már igazán a gyengémbe talált. Mindig is röstelltem, hogy nagy fogaim vannak; és erre a kislány, olyan nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélne, felhívta rájuk a figyelmem. Most már tudom, hogy nagyobb önmérsékletet kellett volna tanúsítanom, de hát akkor kiugrottam az ágyból, és azt vicsorogtam, hogy a fogaim segítenek majd abban, hogy könnyebben megegyem.
Hát, kérdem én önöket, melyik farkas enne meg egy pici lánykát? Mindenki tudja, hogy nincs ilyen farkas, de hát az az oktalan teremtés a házban sikoltozva elkezdett összevissza szaladgálni. Én futottam utána, és igyekeztem őt lecsillapítani. Ledobáltam magamról a nagymama ruháit, de ez úgy látszik csak rontott a helyzeten. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, betoppant egy nyolc láb magas fickó az Erdészeti Hivatalból, egy jókora fejszével a kezében. Ránéztem, és tudtam mindjárt, hogy pácban vagyok. Mögöttem nyitva volt az ablak, úgyhogy nem sokat teketóriáztam, hanem uzsgyi, kifelé.
Jó lenne, ha most azt mondhatnám, hogy ezzel az egész véget is ért, de hát az a fránya nagymama sohasem mesélte el az esetet az én szemszögemből. Szárnyra kapott tehát a hír, hogy én egy félelmetes, megbízhatatlan állat vagyok. Később nem hallottam semmit erről a nevetségesen felöltözött kislányról.